Audio-Technica - társ a tehetségek felfedezésében

Audio-Technica - társ a tehetségek felfedezésében

RSS   AUDMAX   2023-11-09 00:00   2023-11-07 19:56

 

 

A Fülesbagoly Tehetségkutató 2017-es indulásánál összefonódott a könnyűzenei verseny és az Audio-Technica neve, és azóta is töretlen az együttműködésük. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően a tehetségkutató díjazott zenekarai professzionális eszközökkel indulhattak és indulhatnak el pályájukon.

 

 

A Fülesbagoly Tehetségkutató 2017-ben startolt el Martonvásárról az Öröm a Zene rendszerében. A szervező stáb magja a kezdetektől Nagy Szabolcs főszervező, Pretz Niki szervező és Szenkovits Arshak színpadmester. A cél kezdetektől a tehetséges zenészek, zenekarok felkutatása, akikből a jövő nagyszínpados zenekarai lehetnek majd. A sok különböző könnyűzenei műfajokat képviselő, tehetséges együttesek, előadók közül mindig nagy felelősség kiválasztani a néhány díjazottat, akire a zsűri véleménye szerint érdemes lesz a jövőben odafigyelni, illetve az egyéb „sztárcsináló tehetségkutatókkal” szemben valóban támogatni, segíteni előrehaladásukat. Nem titkolt feladata tehát az utánpótlás nevelése és a közösségépítés. A könnyűzenei verseny a legelejétől kereste a szakmai partnerek együttműködését. Majd 30 zeneipari cég, szervezet, fesztivál, headliner együttes, önkormányzat, szponzor állt az ügy mellé. Az évek folyamán Martonvásár (Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ), Budapest (Kobuci kert), Debrecen (Nagyerdei Víztorony) és Keszthely (Zenepavilon) is helyszíne lett a tehetségkutatónak. Olyan együttesek ajánlottak fel előzenekarozási lehetőségeket, mint a Tankcsapda, a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, az Elefánt, a Péterfy Bori & Love Band, a FISH! és a ROAD. Idén a díjazottak 10 népszerű magyar fesztiválon is kaptak teret, lehetőséget a bemutatkozásra. Emellett számos egyéb nyereménnyel is segítik őket – arculattervezés, fotózás, stúdiózás, értékes hangtechnikai eszközök stb. Arra is volt példa, hogy a tehetségkutatón való szereplés után indult el a zenekar zenei karriere. A zenekaroknak, előadóknak saját dalokkal kell jelentkezniük. Első lépésként a beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd a döntőkbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. A könnyűzenén belül mindenféle stílusban jelentkeznek előadók, legyen az rock, metal, funky, jazz, pop. Fontos az egyediség, önazonosság, hitelesség. A tehetségkutató mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tanácsadásra, ezért a  produkciókat/zenekarokat mindig elismert szakmai zsűri értékeli - a telejesség igénye nélkül Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója, Koltay Anna, a Petőfi TV főszerkesztője, F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese, továbbá olyan kiváló muzsikusok, mint Harcsa Veronika, Warnusz Zsuzsa, Cséry Zoltán vagy Subicz Gábor. A jó szöveg, zene, hangszertudás mellett nagyon fontos az önazonosság, a szív, lélek, az egyedi „fűszer”, a mondanivaló, az atmoszféra, amit egy-egy produkció teremt, szeretik-e, amit csinálnak, illetve energiájukkal, jelenlétükkel mennyire tudják magukkal ragadni a hallgatókat.

 


Az Audio-Technica, illetve az Audmax elejétől kezdve kiemelt partnere a Fülesbagoly Tehetségkutatónak. Mikrofonokkal, fej- és fülhallgatókkal díjazzuk a tehetségkutató legjobb fellépőit. A legjobb férfi és női énekes, a legjobb zenész és a dalszövegíró mind-mind komoly díjjal távozhat a Fülesbagoly Tehetségkutató egyes döntőiről, így professzionális eszközökkel kezdhetik el a pályájukat. A nyeremények között megtalálhatók AT2040-es mikrofonok, Creator Pack és Audio-Technica ATH-M20xBT fejhallgatók. Az évek során olyan kiváló muzsikusokat díjaztak, mint például Kolosai Fecó (Antares), Kádár-Szabó Bence (Ben T Kadar), Szarka Eszter (A Flirt), Nagy Barnabás (The Pontiac), Mirtse Kori (Kontraszt), Dávid Balázs (Heavy Brains) és Kató Lilla (Liana). Utóbbi ráadásul három alkalommal is a legjobb énekesnő lett, és Audio-Technica mikrofont nyert.

 


- Egyelőre a próbákon használom a mikrofont – mondta el Lilla. - Nagyon szépen vesz minden lágét, szeretek bele énekelni.


A Fülesbagoly Tehetségkutatókra ezidáig több mint kétezer zenekar, közel tízezer zenész jelentkezett. Számtalan egykori döntős zenekar már bekerült a zenei körforgásba. A Fülesbagoly Tehetségkutató díjazottjai közül sokan ott vannak a nyári fesztiválokon, a Petőfi Rádió játszási listáján, Spotify-playlisteken, a Dalfutárban vagy A Dal döntőjében.  
A Fülesbagoly Tehetségkutatót 2023-ban a legnagyobb hatású projekt kategóriában Civil Díjra jelölték. Horderejét jól jellemzi, hogy a shortlistben az Amnesty International és az Utcáról Lakásba Egyesület szerepelt még. Az elismerés a Fülesbagoly Tehetségkutató stábját megerősítette abban, hogy jó úton jár, és már szervezi a 2024-es eseményeket.

Sokan nem tudják, hogy a valódi tehetségkutatóknak is mekkora szerepe van egy ország kultúrájában, könnyűzenei ízlésének, zenei igényességének formálásában. A feladat nem egyszerű, de a Fülesbagoly Tehetségkutató szervezői úgy tartják, a jó ügyért mindig érdemes küzdeni és keményen dolgozni. Nagy Szabolcs főszervezőt idézve:
„A zenélés örömet szerez hallgatónak, zenésznek egyaránt, közösséget kovácsol; a tehetségkutatónak az is a célja, hogy utánpótlást neveljen, ha már nem lesznek aktívak a jelenlegi nagyszínpados produkciók, akár 20-30 év múlva, akkor is lehessen nagyon jó koncertekre járni.

Audmax Kft.

 

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020