Társadalmi felelősségvállalás

Az Audmax Kft társadalmi felelősségvállalási programjának fókuszában a zenei tehetségkutatás, tehetséggondozás, hangszeres zenetanulás, és a hangtechnikai oktatás támogatása áll. Szívügyünknek tekintjük, hogy mind anyagi, mind természetbeni hozzájárulással és munkatársaink által végzett önkéntes munkával támogassuk a gyerekeket és a fiatal művészeket. A zenei élet számos területén végzett segítő munkánk közül a legfontosabbak a teljesség igénye nélkül:

Öröm a zene tehetségkutató

A 2012-ben még Hangfoglaló Magyarország néven indult zenei, zeneszerzői és hangszeres tehetségkutató sorozat ma már határon átnyúló tehetséggondozó programmá nőtte ki magát, 25 helyszínen lebonyolított elődöntőkkel és a Budapest Music Expo-n tartott döntővel. Mind a lebonyolítás technikai hátterének biztosításával, mind díjak felajánlásával, mind szakmai háttérmunkával kiemelkedő részt vállalunk a fiatal tehetségek kibontakozásában. (http://oromazene.hu/)

 

 

Hangszert a kézbe kiállítás sorozat

A Hangszeresek Országos Szövetségével (melynek alapító tagja az Audmax Kft) és az NKA támogatásával már több, mint 80 ezer gyerek próbálhatott ki gitárokat, dobokat, billentyűs és klasszikus hangszereket, digitális eszközöket. A magyarországi városokat érintő kiállítás sorozat hangtechnikai hátterét, és számos hangszert biztosítottunk, hogy kedvet csináljunk a zenéléshez a jövő virtuózainak. (https://www.facebook.com/hangszertakezbe/)

 

 

Gitármánia Zenei Továbbképző Tábor

Évről évre 300-350 kezdő és haladó résztvevővel egy hetes intenzív zenélés Szolnok Tiszaligeten. Komplett próbahelyeket, színpadokat, előadótermeket üzemeltetünk saját költségünkön technikai, hangszeres és kezelői hátteret biztosítva. Szakembereink, zenészeink kurzusokkal színesítik a tábor zsúfolt programját. (http://www.instrumentweb.hu/gitartmania)

 

 

Hangmester képzés

Számos hangtechnikai képző intézmény mellett kiemelten támogatjuk a Szent György Szakgimnáziumot, hangosító és stúdió eszközök biztosításával, szakmai előadások tartásával. Az MPRT magas szintű továbbképző tanfolyamain a regnáló hangosító szakemberek oktatásában, vizsgáztatásában veszünk részt. (http://szgyf.hu/)

 

 

Zenei hangszeres képzés

Más zeneiskolák mellett az Audmax Kft kiemelten támogatja a hazai könnyűzenei képzés fellegvárát a Kőbányai Zenesulit. Lehetőséget biztosítunk hangszerek kipróbálására, zenei-szakmai kurzusokkal szélesítjük a tanulók ismeretanyagát. (http://www.zenesuli.hu/)

 

 

 

Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020