Eltávozott Ilpo Martikainen a Genelec alapítója

Eltávozott Ilpo Martikainen a Genelec alapítója

RSS   AUDMAX   2017-02-01 10:02   2017-02-02 12:41

 

 

Mély szomorúsággal fogadtuk a hírt, hogy Ilpo Martikainen az aktív lehallgató monitor hangsugárzók úttörője, a Genelec cég alapítója, hosszantartó betegséget követően tegnap, 2017. január 30-án 69 éves korában elhunyt.

 

 


Gyászol az egész audio- és zeneipar, mely Ilpo Martikainen személyében igazi újítót, szakmáját szenvedéllyel űző, kollégáit szeretettel övező, humanista és jövőbetekintő embert veszített el. A legnagyobb veszteség persze az általa alapított és majd 40 évig irányított céget érte. A Genelec márkájú aktív stúdiólehallgató monitorok, hangosító és házi-mozi hangsugárzók világszerte hangmérnökök, zenészek és otthoni felhasználók sokasága számára nyújtanak kiváló munkaeszközt vagy teljes hangélményt, és mindez jórészt neki köszönhető.

A Finnországi Iisalmi városkában született Ilpo Martikainen először jövedelem-kiegészítésként kezdett el hangsugárzókat építeni egyetemi évei alatt. Korábbi diáktársa Topi Partanen és Ilpo Martikainen az egyetemi évek után Helsinkiben találkoztak ismét egy akusztikai szemináriumon. A két hallgatótól a Finn Rádiótársaság, az YLE akusztikusa kérte, hogy készítsenek aktív lehallgató hangsugárzót az akkor épülő rádióstúdiókba. A lelkes fiatal mérnökök kitalálták az aktív hangsugárzót és két hét alatt el is készítették az első mintapéldányt. Aztán két év komoly kutatási és fejlesztési munkát követően 1978-ban a prototípusból elkészült a legendás S30, az első aktív lehallgató monitor, és a fiatal mérnökök megalapították cégüket, melynek neve a legendárium szerint a „genius electronic” (zseniális elektronika) szavak első három-három betűjének összevonásával Genelec Oy lett.

Az első tíz évében a fennmaradásért küzdő cég számára az 1985-ös AES kiállítás hozta meg az áttörést. Itt láthatta és hallhatta a nemzetközi hangmérnöki szakma krémje először a forradalmian új formájú 1022A és 1024A modelleket. Az utóbbi lekerekített háza a hang diffrakcióját csökkenti, a nagy- és középfrekvenciás meghajtók körüli gondosan formált mélyedéssel pedig a lesugárzott hang irányítottságát lehet kézben tartani. A megoldás akusztikailag lélegzetelállító eredménnyel járt, és megszületett a Genelec minden hangsugárzójánál alkalmazott Directivity Control Waveguide (DCW) technológiája.

A Genelec már 1988-ban elkezdte fejleszteni a leghangosabb és legtisztább hangú lehallgató monitor hangsugárzót, a 1035A-t, ami 1989-ben Londonban mutatkozott be, és annyira sikeres lett, hogy máig tovább él a legújabb 1236A SAM stúdió monitorban.

Az 1990-es években a Genelec már az aktív lehallgató monitorok vezető gyártója. 1991-ben jelent meg a két-utas közeltéri aktív lehallgató monitorok mintájául szolgáló 1031A. 2002-ben megjelentek a teljesen újragondolt Laminar Spiral Enclosure (LSE) mélynyomók spirálisan hajlított acéllemezből kialakított reflexútjukkal, 2004-ben pedig a ma is talán legnépszerűbb lekerekített merev Minimum Diffraction Enclosure fröccsöntött alumínium házú 8000-es sorozat első modelljei, melyek új mércét állítottak fel a két-utas monitorok között. Ezek közül is kiemelkedik a forradalmian új 8351A

Ma már a Genelec minden stúdiólehallgató monitorának van hálózatban automatikusan kalibrálható, vagyis a Smart Active Monitor (SAM) rendszerbe tartozó változata.

A Genelec házi-mozi és lakótéri hangrendszerekhez is kínál hangsugárzókat, amelyek a stúdiókban kevert hanggal azonos hangélményt nyújtanak.

Ilpo Martikainen emléke tovább él minden hangban, ami egy Genelec aktív hangsugárzóból szólal meg. Ilpo, nyugodjon békében!

 

Matuska József

hazi-mozi.hu

 

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020